Annyira furcsa dolog bármit is elkezdeni. Blogot meg aztán főleg. Kicsit olyan, mintha egy új ismerősöd lenne: ezentúl mindennap (remények szerint mindennap) törődni fogsz vele, elmondasz neki dolgokat, az életed része lesz. Fantasztikus érzés elképzelni, hogy a most idegen feliratok itt a honlapon év végére ismerősek lesznek, a most csomó ideig keresgélt "új bejegyzés" írása nemsokára rutinná válik:)
Pár szót arról, hogy miért is nyitottam ezt a blogot.
Nemrég volt egy kis vitánk egy rettenetesen pesszimista emberrel (rólam tudni kell: menthetetlenül optimista vagyok), és arról próbáltam meggyőzni, hogy a boldogság csak elhatározás kérdése. Hát, nem sikerült. Szóval kitaláltam, bebizonyítom: jövő ilyenkorra százszázalékosan boldog leszek, ezzel bebizonyítom, hogy Tolsztoj bácsi nem mondott baromságot: "Ha boldog akarsz lenni, légy az!" Ezen a blogon pedig figyelemmel kísérheted, és ha nekem sikerült, te is kipróbálhatod az elhatározás erejét.
Igen, felmerülhet benned, mert bennem is felmerült: most sem vagyok boldogtalan, legalábbis semmiképp sem úgy, mint ez a pesszimista ismerősöm. De teljesen boldog sem. Év végére az leszek, ígérem.
Most nem szeretnék bemutatkozást írni, egy év alatt úgyis rá fogsz jönni, ki vagyok, ha nem, akkor meg úgysem tudom elmondani neked egy bejegyzésben...
Viszont a blog névadásáról mesélnék egy-két szót: Phyllis. Ha tanultál irodalmat;) talán beugrik valami a mandulafácskáról, ugye? Phyllis egy mitológiai hősnő, akinek a szerelme, Demophon kénytelen volt elmenni. Phyllis várta, de nem jött, s mikor elmúlt a megbeszélt időpont, mikorra Demophónnak vissza kellett volna térnie, öngyilkos akart lenni. De az istenek megszánták, és mandulafává változtatták. Ez a sztori annyiban vonatkoztatható rám, hogy várom, hogy Demophón meglássa: várok rá. Meg ez a név, Phyllis T. Rose, a nevem anagrammája.
Így elöljáróban elég is ennyi: holnaptól elkezdem a bizonyítást. Mert azért Tolsztoj tudott valamit!
